csiki gergely

Már az óvodában eldőlhet Magyarország versenyképessége (Interjú)

Hazánk versenyképességét is érinti az a világszerte megfigyelhető tendencia, hogy egyre kevesebb fiatal választja a műszaki és természettudományos életpályákat - állítja Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezetője. A cégvezető szerint ezért már az óvodákban el kell kezdeni a robotprogramozást. Az időben "megfertőzött" gyerekek később szívesebben dolgoznak ezen a területen, enyhítve ezzel a cégek mérnök és informatikai szakemberek iránti éhségét. A 15 éve Debrecenben letelepült amerikai tulajdonú cég vezetőjével hazánk versenyképességi helyzetéről, annak lehetséges javításáról és a hosszú távú bérmegállapodásról is beszélgettünk.

Lerántotta a leplet az NGM: berobban a magyar gazdaság jövőre

Kedden publikálta a Nemzetgazdasági Minisztérium a frissített növekedési és költségvetési előrejelzését. Ebből kiderül, hogy az új intézkedések hatására jövőre 4,1%-kal növekedhet a gazdaság, 2018-ban pedig ez még tovább, 4,3%-ra gyorsul. A 19 oldalas dokumentum érdekessége, hogy idén akár 2,3% is lehet a költségvetés hiánya, jövőre ez emelkedik 2,4%-ra.

Fogadjunk, nem is tudod, mennyi idegesítő kisadót fizetünk ma Magyarországon!

Jelenleg Magyarországon olyan közterhek is léteznek, amelyek szemmel látható adóbevételt nem generálnak, vagyis ebből a szempontból nem indokolt azok fenntartása. Most úgy tűnik, hogy a kormány ismét a zászlajára tűzte az adóadminisztráció egyszerűsítését, ezért megnéztük, hány különböző adófajta van most idehaza és azokból mekkora bevétel érkezik a büdzsébe. A Portfolio-nak nyilatkozó Arányi Attila, a KPMG igazgatója javaslatokat is megfogalmaz.

Megszereztük a nagy bérmegállapodás eddig nem ismert számait

Jövőre 380 milliárd forintba kerül a munkáltatói járulékterhek csökkentése, a minimálbér versenyszférában történő megemelése viszont ennek majdnem a felét visszahozza a bevételi oldalon - ez derül ki a Portfolio-nak megküldött minisztériumi számításokból. Ha elfogadjuk a kormány háttérszámításait, akkor egyáltalán nem kell aggódni a következő két év költségvetéséért.

A jó dolgoknak megkérik az árát és az új Prius ilyen

Rendkívül megosztó külső, magával ragadó tudás. Így lehetne tömören összefoglalni, hogy mit tud az új Toyota Prius. Kell egyfajta perverzitás azoknak, akik megvesznek egy ilyet, és nem csak a külseje miatt. Nálunk volt egy hétre az új csúcshibrid.

Varga rendkívül optimista

A gazdasági növekedés jövőre jócskán meghaladhatja a 3%-os ütemet - jelentette ki Varga Mihály a parlament gazdasági bizottságának ülésén a Reuters tudósítása szerint.

Van kockázata az erőltetett béremelésnek (Interjú)

Üdvözlendő a kormány béremelési törekvése, azonban a mértékkel óvatosan kell bánni - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary ügyvezető igazgatója. Szerinte a vállalatok hatékonyságjavulásának kétszámjegyű emelkedése nem reális, ám ha mégis kierőltetik magukból a magasabb béremelést a cégek, annak meglesznek a munkaerőpiaci következményei. Valós kockázat ugyanis, hogy a kevésbé képzett munkavállalók "kiárazódnak" a piacról - vetítette előre. Arról is beszélt az autóipari szakember, hogy a külföldi cégek beruházási döntéseinél a legfontosabb szempont az lett, hogy rendelkezésre áll-e a megfelelő munkaerő hosszú távon. Ehhez a versenyképesség alapfeltételeit kellene javítani konkrét lépésekkel, erről azonban meglátása szerint nem sok szó esik.

Váratlan ajándékot kapnak a nyugdíjasok Orbántól

Orbán Viktor az Idősek Tanácsának keddi ülése után tett váratlan bejelentést: egyszeri, 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt kap minden nyugdíjas, még az idén. Ez igencsak szokatlan lépés, ilyen nyugdíjprémiumot a jogszabályokban nem találunk.

Jöjjön a harmadik Széll Kálmán Terv!

Nem kell még temetni az idei magyar gazdasági növekedést, visszatér a 3 százalékos növekedési ütem, főleg, ha a múlt heti bérmegállapodás elemeinek hatását figyelembe vesszük. A magyar gazdaság versenyképességét azonban kell és lehet is javítani a hosszú távú növekedés érdekében - derült ki a Portfolio Palotai Dániel és Virág Barnabás, az MNB ügyvezető igazgatóival készített interjújából, melyet annak kapcsán készítettünk, hogy az általuk jegyzett Versenyképesség és növekedés című kötetben megfogalmazott javaslatokból egyre többet karol fel a kormány. Palotai Dániel szerint a harmadik Széll Kálmán Tervre mindenképpen szükség van, a járulékcsökkentés jó irány, de tovább kell lépni az egyszámjegyű szja irányába. Virág Barnabás úgy véli, hogy a társasági adókulcs csökkentése kedvezőbb helyzetbe hozza Magyarországot a világban jelenleg zajló adóversenyben. Szerinte a hitelezést segítené a garanciarendszer fejlesztése, amivel kapcsolatban a jegybank szintén megtette konkrét javaslatait.

Rendkívüli nyugdíjemelés jön - De mégis miért?

Még el sem kezdődött a 2017-es év, máris megdőlni látszik a kormány idén nyáron elfogadott inflációs prognózisa, ez pedig közvetlenül is hatással lesz a jövő évi nyugdíjemelésre, már a törvényi szabályozás miatt is. Ezt a kormány is felismerte, készül a revízióra.

Durva következményekkel jár a nagy bérmegállapodás

Épp a választások előtti két évben tapasztalhatnak a munkavállalók jelentős béremelkedést, ha minden a kedden megkötött megállapodás szerint megy végbe és a hazai munkaerőpiaci helyzet miatt a munkáltatók a járulékcsökkentés előnyét átadják. A kormány cserébe 600 milliárd forintot pakol át a költségvetésben.

Varga Mihály bejelentette a nagy bérmegállapodást

Megállapodott a kormány, a munkaadók és a munkavállalók érdekképviselete a következő két év minimálbér-emeléséről, a garantált bérminimum emeléséről, valamint a két évre szóló járuléékcsökkentésről és a társasági adó egységesítéséről/csökkentéséről - jelentették be hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztériumban, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülését követően. Ezt a nemzetgazdasági miniszter mérföldkőnek nevezte. A munkaadók belementek a kormány által elvárt béremelésbe, cserébe nagyobb járulékcsökkentést kapnak, és még egy további ígéretet.

Meggyőző szemfényvesztő a Toyota Corolla

Öt napon és 500 kilométeren át hajtottuk a Corolla tizenegyedik generációjának látványosan frissített változatát, a Toyota legújabb népautóját. Ennyi idő alatt már kialakulhat egyfajta érzésünk arról, hogy megéri-e a pénzét a népszerű szedán.

Nincs megállapodás, nagyobb járulékcsökkentést akarnak a cégek

Érezhető volt a feszültség a Nemzetgazdasági Minisztériumban a péntek délelőtti, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülését követő sajtótájékoztatón. A kormány és a munkaadói oldal álláspontja között ugyanis nem csökkentek az ellentétek. A kormány ragaszkodik a jelentős minimálbér- és garantált bérminimum-emeléshez, a munkaadók viszont ezt nem nyelnék le csak úgy. 2017-re a 4 százalékpontos járulékcsökkentés helyett 6 százalékpontos könnyítést kérnek és hangsúlyozták: a társasági adó kulcsának csökkentését nem ők kérték és ez nem akkora ajándék, hogy feloldaná az ellentéteket.

Rendkívüli helyzetbe kerül Magyarország Orbán Viktor váratlan bejelentésével

Elsősorban a nagyvállalatok járnak jól a miniszterelnök által meglepetésszerűen bejelentett társasági adókulcs egységesítéssel és csökkentéssel, közülük is a külföldi hátterű cégek - vélekedtek a Portfolio megkeresésére adótanácsadók. Azt is hangoztatták a szakértők, hogy Magyarország a 9 százalékos társasági adókulccsal különleges helyzetbe kerül, fel is hívhatja magára a figyelmet a multinacionális cégek térképén. Ez pedig akár a külföldi befektetések vonzásában is előnyös lehet. Egyes adótanácsadók egyenesen úgy vélekedtek, hogy a régió Luxemburgja lehet hazánk. Pont emiatt pedig nem árt az óvatosság. A másik lényeges következmény, hogy a társasági adókedvezmény eddigi haszonélvezőinek kisebb támogatásra kell készülniük.

Valakik nagyon jól járnak a váratlan adócsökkentéssel

Akár 170 milliárd forintnyi bevétel is kieshet az egységes, 9%-os társasági adókulcs bevezetésének hatására - osztotta meg kalkulációit a Portfolio-val Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet ügyvezetője. Arról is beszélt, hogy egy bizonyos lobbicsoport járhat kifejezetten jól a váratlan bejelentéssel.

Megvan a kotta, amiből Orbánék játszhatnak

Érdemes csökkenteni a járulékokat, átalakítani a közmunkaprogramot, tovább kell mérsékelni az adóelkerülést, egyszerűsíteni kell a társasági adó fizetését, felül kell vizsgálni a jelenleg érvényben lévő adókedvezményeket, bürokráciacsökkentést kell végrehajtani - csupán néhány példa azok közül a gazdaságpolitikai intézkedések közül, amelyeket még korábban fogalmazott meg a Magyar Nemzeti Bank. Ismerősnek tűnnek ezek a javaslatok? Nem véletlenül, megmutatjuk, miért.

A választás előtt ad pénzt az embereknek az Orbán-kormány

A kormány megfelezné a munkáltatói járulékokat hat év alatt, és a program már jövőre indulna. Megnéztük, mennyibe kerülhet ez a költségvetésnek és hogy mit jelent ez az emberek zsebében, ha a munkaadók a kormány elvárásainak megfelelően átadják a járulékcsökkentésből fakadó hasznot a munkavállalóknak.

Elmeszelte a reklámadót Brüsszel

Az Európai Bizottság pénteki döntése szerint a magyar reklámadó sérti az uniós szabályokat, mivel annak progresszív adókulcsai szelektív előnyt biztosítottak egyes vállalatoknak. A Bizottság elismeri, hogy 2015-ben változott a reklámadó-szabályozás, azonban ezt a magyar kormány nem egyeztette a Bizottságal és nem kezelt minden felmerült aggályt. Ezért Brüsszel felszólította a kormányt, hogy szüntesse meg a reklámadó szelektivitását. A Nemzetgazdasági Minisztérium szinte azonnal közölte, hogy megvédi a magyar reklámadót és egyben parádés indoklással állt elő.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Eljöhet a benzinkutak bosszúja
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.